Atlétika
Nagy Marcell
Szekrényessy Kálmán utazásai | 16. rész. A Kossuth-emlékház érdekében
MTK legendárium | 148. rész.
Szinte politikai súllyal bírt Szekrényessynek az egykori kormányzóval, Kossuth Lajossal való atyafiságos viszonya, kit 1881-től évek hosszú során át keresett fel itáliai otthonában:
„Midőn beléptem hozzá, éppen emlékiratai harmadik kötete számára rendezte az íveket, Jósika bárónak hozzá intézett politikai leveleit másolgatta: ezek a munka harmadik kötetében fognak megjelenni.”
Meghitt kapcsolatuk részben a fiatal Kossuth, a Szekrényessy család iránti ismeretségére utalt vissza, ugyanis a reformkorban Kálmán atyja, sőt nagybátyjai valamennyien jó társadalmi és közeli munkakapcsolatban álltak Kossuthal, ám Széchenyi köréhez tartozva kevéssé becsülték a reformokhoz viszonyítottan radikálisnak számító kormányzót. Több évtized múltán azonban Szekrényessy Kálmán Kossutban már a nemzeti függetlenség meghurcolt bajnokát tisztelte.
„Ugye – mondá nekem Kossuth – a magyar képviselőházban túl sok az ügyvéd! – Mire én azt jegyeztem meg: „Igaz, míg katonai dolgokhoz alaposan értő alig van a képviselők között, de a kormányzópártnak annál több a szolgabírája!” Örülök, hogy Kossuth jóízűt nevetett ezen, valóban meg nem czáfolható megjegyzésemnek. […]
Midőn elbúcsúztam tőle, megölelt, akkor kezet csókoltam neki, mire arczát nyújtotta csókra. Igen nagy dolog az, midőn férfi csókol férfinak kezet, én azonban büszke vagyok, hogy boldogult atyámnak, róla szívélyesen megemlékező kortársa megengedte csókolnom azon kezet, amely a hazának függetlenségét hirdető zászlót nemcsak dicső szabadságharczunk alatt lobogtatta, de most is csüggedetlenül tartja.”
Más alkalommal Kossuth biztatta, hogy a saját maga által gondozott rózsák közül vigyen szerelmének, Háczky Laurának: „A kertbe leérvén az illatos rózsabokrok egy virágát téptem le emlékül – vigyem annak, akit legjobban szeretek – mondá Kossuth.”
Szekrényessy Kálmán és Kossuth kapcsolata a személyes érintkezéseken túl levelezés szintjén is fennállt, melyet már Szekrényessy katonai pályája kapcsán is idéztünk, s minek következtében a kormányzó „8 sajátkezűleg írt hosszútartalmú levelét intézte” az országos nevezetességű sportférfihoz és katonához. Ezen, Szekrényessy Kálmánnak címzett Kossuth levelek hollétére nézve jelenleg nincsenek adataink, mely annál nagyobb veszteség, ugyanis a „hosszútartalmú” és „sűrű sorokkal” írott levelek igazi tárházai lehetnének e két nem hétköznapi férfiú eszmecseréinek.
Az 1881-es esztendőben Szekrényessy – ki több ízben is vendégeskedett a kormányzónál – szomorúan tapasztalta Kossuth szűkülő anyagi lehetőségeit, minek következtében épp eladni készült Collegno al baracconei nyaralóját.
Szekrényessy Kálmán ekkor a hazai közvéleményhez fordult, gyűjtést készítve elő Kossuth kedvelt lakhelyének megvételére. Szekrényessy elképzelése szerint az épület ily módon a magyar állam tulajdonába menne át, mellyel Kossuth is jól járna, hisz még életében háza értékéhez jutva megoldódnának anyagi természetű nehézségei, halálát követően pedig a nemzet – a rodostói Rákóczi-házhoz hasonlóan – egy határon kívüli emlékhellyel gazdagodhatna.
A hírlapok hamar szárnyra kapták a kezdeményezést, részletesen adva hírt az elképzelésről:
„A baracconei ház megvétele.
A Szekrényessy Kálmán úr által legútóbb több lapban közzé tett levél azt az indítványt tette, hogy a magyar nemzet közadakozás útján vegye meg Kossuth baracconei házát. Az indítvány meghallgatásra talált s máris szép számú adakozások történtek. S íme, épp midőn arról lehetne szó, hogy az eddigi eredményeket alapul véve rendszeresebb mozgalom indíttassék meg, Kossuth maga az, aki tiltakozik a kegyeletes szándék megvalósítása ellen.”
Az ügy méltányos visszhangra lelt, de már az összefogás megindultakor sejteni lehetett annak kínos kimenetelét, melyet a Pesti Napló egyik cikkírója is előre valószínűsített:
„Szekrényessy Kálmán a föntebbi sorokban oly tervet pendít meg, mely a bizonyára a legélénkebb visszhangot fogja felkölteni országszerte. Ismerve azonban Kossuth jogos büszkeségét, figyelmeztetünk arra, hogy ez ügyről nem kell sokat beszélni, hanem cselekedni kell gyorsan és tapintattal.”
Az ügy azonban – mint már utaltunk rá – Kossuth túlexponált önérzete miatt 1881-ben meghiúsult, a baracconei ház pedig 1882 nyarán eladásra került, minek következtében az idős kormányzó végső lakóhelyére, Turinba (Torinóba) költözött.
Szekrényessy Kálmánnak az agg kormányzó megsegítésére vonatkozó indítványát kereken tíz esztendő múltán Szekrényessy baráti köre, Károlyi Gábor gróf és Eötvös Károly karolta fel. Az 1891-es kísérletről Károlyi így emlékezik: „A kormányzó úrnak nincs miből élni. Rossz napokat lát. Háztartását össze kell húznia. Nincs elég kényelme. Kénytelen nélkülözni. Fiai se gazdagok. De fiaitól nem is fogadna el segítséget. De »segítséget« egyáltalán nem is fogadna el senkitől. Még saját nemzetétől sem. Pénzt kell összeadnunk s azt az Athenaeum, majd elküldi félévenként, vagy negyedévenként, mint munkái után befolyó jövedelmet. Ezt elfogadja s így majd meg lehet segíteni.”
Szekrényessy tíz esztendővel korábbi esetén okulva (Kossuth túlzott önérzetessége miatt) jogosan féltek a terv kivitelezésétől:
„Nehogy működésünk a Kormányzó úr fülébe jusson, mert ez esetben hiába való minden fáradtság és igyekezet.”
A baracconei ház megvétele Kossuth életében ugyan meghiúsult, arról azonban mind a mai napig nem késett le a magyar állam, mely méltó nemzeti zarándokhely kiállító- és kulturális központ lehetne Torinó közelében…
